Súlyemelés

Bajnoki aranyak az Univer-KTE súlyemelőitől

2012. október 5-6-án, Budapesten rendezték meg a Felnőtt Országos Bajnokságot, ahol az Univer-KTE súlyemelői is dobogóra léptek.

Megyeri Dávid ifjúsági versenyzőként először indult a felnőtt OB-n, és egyéni csúcsát megjavítva, 76 kg-os (78; 98) teljesítménnyel, ötödik helyen végzett. Dávid részére ez versenytapasztalat szerzés szempontjából volt fontos.

Az Univer női versenyzői is megkezdték az éremgyűjtést. Kasza Adrienn 48 kg-os súlycsoportban, 93 kg-os (40; 53) eredménnyel bronzérmet szerzett. Adriennek két héten belül másodszor kellett hoznia a 48 kg-os súlycsoportot, rutinos versenyzőként nem jelentett számára gondot, ezt jelezte az 53 kg-os lökés egyéni csúcs.

Kasza-Kovács Klára az 58 kg-osok mezőnyében készült meglepetésre. Három érvényes szakító gyakorlattal (55; 58; 60) holtversenyben állt a szombathelyi Geröly Lillával. Lökésben az Univer emelője nem hagyott kétséget, hogy ezen a napon ki a jobb és 78 kg-os lökéssel megnyerte versenyt, megszerezve első felnőtt országos bajnoki címét. Klára 138 kg-os összetett eredménye ifjúsági országos csúcsot is jelentett számára.

Nagy Noel, aki címvédőként érkezett a bajnokságra, 77 kg-os súlycsoportban, már a szakítás után 117 kg-os gyakorlattal 2 kg-os előnyre tett szert, amit a 150 kg-os lökés bemutatásával tovább növelt, 267 kg-os összetett eredménnyel Magyar Bajnok lett.

Tölli László 105 kg-ban 5 jó gyakorlattal 275 kg-os (120; 155) eredménnyel Gyurkovics Ferenc mögött második helyen végzett és ezüstérem került a nyakába.

Patkós Krisztián a +105 kg-os kategóriában 267 kg (115; 152) ötödik helyen végzett, ami nagyon szép eredmény, hisz súlycsoportjában indult az egyetlen súlyemelő londoni olimpikon Nagy Péter, aki bezsebelte a bajnoki aranyat.

Összességében mindenki szépen szerepelt –mondta Bálint Csaba edző. Kasza Gyuri bácsival már a Messzi István emlékversenyen láttuk, hogy egyre jobb formában vannak a versenyzőink, szerencsére a nagyobb sérülések is elkerülték a csapatot. Örülök,hogy Kasza Gyuri bácsival közösen sikerült a versenyzők formáját átmenteni az OB-ra, hisz 2-3 hete még az ifjúsági, valamint masters világbajnokságon szerepeltünk nagyon eredményesen. Fiatalok részére még lesz egy nagy erőpróba decemberben, az utánpótlás OB, ahol újabb bajnoki aranyakban bízunk.

Héjja János a Megyei Súlyemelő Szövetség elnöke szerint megérdemelte ez a kis csapat a sikert, hiszen rengeteget dolgoztak ebben a felkészülésben. Figyelemmel kísérem kecskeméti csapat munkáját, rendszeresen tartom a kapcsolatot Bálint Csabával, aki beszámolt a nemzetközi eredményekről is. Nagy eredmény, hogy Nagy Noel képes volt megvédeni tavalyi bajnoki címét.

Herczeg Antal szakosztály elnök, aki végig jelen volt a versenyen, elmondta, hogy ez a siker a névadó támogató Univer Cégcsoportnak és Kecskemét város támogatásának is köszönhető, hiszen biztosítva volt a felkészülés.

További támogatóink: Kecskeméti McDonald’s, Gong Rádió, Herczeg és Társa Kft., Family Market Kft., Phoenix Mecano Kft., Félegyházi Malom Kft., Fornetti Kft., Kisbugaci Étterem, Malom Tésztaház.

Tovább »

Súlyemelő ifjúsági EB és VB

Kasza-Kovács Klára az Univer-KTE súlyemelője, a ifjúsági válogatott tagjaként vett részt a Bukarestben megrendezett Európa Bajnokságon, valamint Kassán a Világbajnokságon.

Az Univer-KTE versenyzője első Európa Bajnokságán az 58 kg-os súlycsoportban 13. helyen végzett, 133 kg-os (54; 79) teljesítménnyel. Lökés fogásnemben 79 kg-os eredménye új országos csúcs. Bukarestből alig érkezett haza, már készülhetett a Világbajnokságra, két verseny között, alig két hét telt el. Klári nagyon szép versenyzéssel, három jó fogást bemutatva 61 kg-ra javította az országos csúcsot, majd 76 kg-os lökésével 137 kg összetett eredményt ért el, ami megegyezik az országos csúccsal. Klári részére ez a világbajnoki kilencedik helyet jelentette.

Bálint Csaba edző elmondta, hogy Klári a nyarat nagyon keményen végig edzette, 4 hétig edzőtáborban készült, aminek meglett az eredménye, hiszen mindkét fogásnemben megjavította az országos csúcsot. A szép eredmények mellett megtisztelő feladatot is kapott, Klári lett az ifjúsági válogatott csapatkapitánya.

Nagyon örülök, hogy a masters versenyzők mellett, ifjúsági versenyzőnk is bemutatkozott a világversenyeken, ez igazolja, hogy magas színvonalú szakmai munka folyik a szakosztályban, Klári mellett még három versenyzőnk tagja a Héraklész bajnok programnak – mondta Herczeg Antal szakosztályelnök.

Hétvégén újabb feladat vár az Univer-KTE (Kasza Adrienn, Kasza-Kovács Klára, Megyeri Dávid, Nagy Noel, Tölli László és Patkós Krisztián) súlyemelőire, hiszen a Felnőtt Országos Bajnokságon kell dobogóra lépni.

Külön köszönet a támogatóknak: Herczeg és Társa Kft., Univer Cégcsoport, Gong Rádió, Kecskeméti McDonald’s, Kecskeméti Önkormányzat, Malom Tésztaház, Family Market, hogy segítették sportolóink felkészülését.

Tovább »

Masters Súlyemelő Világbajnokság

Az elmúlt héten rendezték Ukrajnában (Lviv) a Masters Súlyemelő Világbajnokságot, ahol az Univer-KTE Súlyemelői is dobogóra léptek, és hatalmas sikert arattak.

Kasza Adrienn kezdte a sikersorozatot, W35 korcsoport 48 kg-os súlycsoportjában, egyéni legjobbját megjavítva 93 kg (43; 50) teljesített és ezüstérmes lett. Adrienn ebben az évben tért vissza a súlyemelés világába, korábban a felnőtt válogatott tagjaként öregbítette Kecskemét hírnevét.

Kasza György, Adrienn édesapja, rutinos mastersként érkezett a versenyre, hisz ez már a sokadik világbajnoksága volt. Ennek megfelelően versenyzett az M65 korcsoport 56 kg-os mezőnyben, 107 kg-ot (50; 57) teljesítve két japán versenyző mögött harmadik helyen végzett, és így bronzérmes lett.

Az ezüst és bronzérem után bearanyozódtak az Univer-KTE súlyemelőinek napjai hisz, dobogóra lépett Takács Erika W40 +75kg súlycsoportban. Erika már korábban is volt világbajnok, most pedig esélyt sem adva ellenfeleinek 5 jó fogást bemutatva 167 kg-os (72; 95) teljesítménnyel védte meg világbajnoki címét, és állhatott fel a dobogó tetejére. Takács Erika korcsoportja legeredményesebb versenyzője lett, az abszolút sorrendben pedig a negyedik legjobb eredményt érte el.

Nagy Noel következett, aki megmutatta a magyar virtus, az M40 77kg-os mezőnyben, mert szakításban a 117 kg-os gyakorlattal 9 kg-os előnyre tett szert, amit lökésben 135 kg-os gyakorlattal tovább növelt. 252 kg-os összetett eredménye a világbajnoki címet jelentette a részére, Nagy Noel erejét jelenti, hogy 159 kg-on ígéretes világcsúcs kísérletet mutatott be.

Maximálisan elégedett vagyok a masters súlyemelőink eredményeivel –mondta Bálint Csaba az Univer-KTE edzője – rengeteg munka van a két világbajnoki cím, az ezüst és bronzéremben. Munka és család mellett, heti négy edzéssel készültek a versenyzők, ami nagyon jó hatással volt az utánpótláskorú versenyzőkre is. Kasza Adrienn és Nagy Noel részére lesz még egy nagy feladat, hisz két hét múlva lesz a Felnőtt Országos Bajnokság, és az eredményeik alapján bejutottak a súlycsoportonkénti legjobb hat versenyző mezőnyébe. Adrienntől érmet várok, Noeltől pedig, hogy megvédje a tavalyi országos bajnoki címét.

Tovább »

XII. Messzi István Emlékverseny

2012. június 30-án XII. alkalommal rendezte meg az Univer-KTE Kft. Súlyemelő Szakosztálya a Messzi István Emlékversenyt. Valamennyi Univeres versenyző remekül teljesített.

Jó hír, hogy Kasza Adrienn újból versenyezni kezdett, célja, hogy jó eredményt hozzon az ukrajnai masters VB-ről. Takács Erika a tavalyi évben megrendezett Messzi István Emlékverseny eredményét 5 kilóval javította, mely Erikának a +75 kg-os súlycsoportban a 2012-es év eddigi legjobb eredménye lett. Nagy Noelnek nem sikerült a felemelni a 156 kg-ot, de az év végi célja, hogy 160 kg-ot teljesítsen lökésben, összetettben pedig 290 kg-ot.

A fiatalok közül komoly eredmény, hogy Kmegy Máté javította az egyéni csúcsát. Az ifjúsági korú hölgyek közül Kasza-Kovács Klára 77 kg-os lökéseredménye új országos rekord.

Tovább »

Súlyemelő hírek – Sikeres Csapatbajnoki szereplés

Hétvégén (2012. 05. 19.) került megrendezésre súlyemelésben az I. osztályú Csapatbajnokság II. fordulója, melynek egyik állomása Kecskemét volt. Az Univer-KTE Súlyemelő Szakosztály, Szegedi Lelkesedés csapatával mérte össze ez erejét, cél pedig az országos döntőben való részvétel. Kecskeméti csapatnak nem volt könnyű dolga, mivel az I. fordulóban alulmaradtak, és az ellenfél csapatát erősítette Nagy Péter is, aki első számú várományosa az londoni olimpiai kvótának.
Az Univer súlyemelői nem foglalkoztak az előjelekkel, hanem egyéni legjobbjukat megjavítva gyűjtötték az értékes pontokat. Kmegy Máté serdülő korcsoportban 77 kg-os mezőnyben 176 kg (78; 98) eredménnyel egyéni legjobbját javította meg. Az ifjúsági Kasza-Kovács Klára 58 kg-os súlycsoportban 130 kg (56; 74) teljesített, Megyeri Dávid 162 kg (72; 90) emelt a feje fölé. Fiatalokat követték a felnőttek, Nagy Noel, aki tavaly országos bajnok lett, 270 kg (118; 152) eredménnyel járult hozzá a csapat sikeréhez, két 105 kg-os súlycsoport induló versenyzőnk, Patkós Krisztián és Tölli László azonos eredményt ért 260 kg-ot teljesítettek. A kiegyensúlyozott eredményeknek köszönhetően az Univer-KTE csapata a két forduló alapján megelőzte a Szegedi Lelkesedést és az előzetes számítás alapján bejutott az országos döntőbe.
Bálint Csaba edző értékeli a versenyt. Maximálisan elégedett vagyok versenyzőink eredményével. Fontosnak tartottuk Kasza Gyuri bácsival, hogy a csapatba beépítsük a fiatalokat, és az eredmények igazolják az elgondolásunkat. Volt néhány negatív előjel, Tölli Laci vírusos fertőzést kapott, Patkós Krisztián munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott készülni, de önmagukat felülmúlva küzdöttek a csapatért. Nagy Noel a bajnoki cím után is folytatja menetelést és folyamatosan fejlődik. Még nincs végleges eredmény,de már elemeztük a többi csapat teljesítményét, és az elért pontszámok alapján az Univer-KTE csapata bejutott a legjobb hat csapat közé.Fiataljaink az elmúlt hétvégén a Diákolimpia Országos Döntőjén is bizonyították tehetségüket, Kasza-Kovács Klári, Gyóni Richárd és Kmegy Máté ezüstérmes lett, Megyeri Dávid a dobogó harmadik fokára állhatott, valamint Zubek Zsolt 6.helyezést ért el. A felsorolt versenyzők kiváló eredményeiknek köszönhetően a Héraklész Bajnok program tagjai.
Aki személyesen is szeretné látni csapatunkat az látogasson el június 9-én a városi sportnapra, mert az Univer-KTE súlyemelői is tartanak bemutatót, valamint meglepetést tartogatunk az érdeklődők számára.

Súlyemelő 2011-es eredmények

Univer  KTE. Súlyemelő Szakosztály 2011. évi eredményei

Diákolimpia selejtező,Téli Felmérő verseny – Kisújszállás
2011.01.29.

Tovább »