Archive for szeptember 2012

Masters Súlyemelő Világbajnokság

Az elmúlt héten rendezték Ukrajnában (Lviv) a Masters Súlyemelő Világbajnokságot, ahol az Univer-KTE Súlyemelői is dobogóra léptek, és hatalmas sikert arattak.

Kasza Adrienn kezdte a sikersorozatot, W35 korcsoport 48 kg-os súlycsoportjában, egyéni legjobbját megjavítva 93 kg (43; 50) teljesített és ezüstérmes lett. Adrienn ebben az évben tért vissza a súlyemelés világába, korábban a felnőtt válogatott tagjaként öregbítette Kecskemét hírnevét.

Kasza György, Adrienn édesapja, rutinos mastersként érkezett a versenyre, hisz ez már a sokadik világbajnoksága volt. Ennek megfelelően versenyzett az M65 korcsoport 56 kg-os mezőnyben, 107 kg-ot (50; 57) teljesítve két japán versenyző mögött harmadik helyen végzett, és így bronzérmes lett.

Az ezüst és bronzérem után bearanyozódtak az Univer-KTE súlyemelőinek napjai hisz, dobogóra lépett Takács Erika W40 +75kg súlycsoportban. Erika már korábban is volt világbajnok, most pedig esélyt sem adva ellenfeleinek 5 jó fogást bemutatva 167 kg-os (72; 95) teljesítménnyel védte meg világbajnoki címét, és állhatott fel a dobogó tetejére. Takács Erika korcsoportja legeredményesebb versenyzője lett, az abszolút sorrendben pedig a negyedik legjobb eredményt érte el.

Nagy Noel következett, aki megmutatta a magyar virtus, az M40 77kg-os mezőnyben, mert szakításban a 117 kg-os gyakorlattal 9 kg-os előnyre tett szert, amit lökésben 135 kg-os gyakorlattal tovább növelt. 252 kg-os összetett eredménye a világbajnoki címet jelentette a részére, Nagy Noel erejét jelenti, hogy 159 kg-on ígéretes világcsúcs kísérletet mutatott be.

Maximálisan elégedett vagyok a masters súlyemelőink eredményeivel –mondta Bálint Csaba az Univer-KTE edzője – rengeteg munka van a két világbajnoki cím, az ezüst és bronzéremben. Munka és család mellett, heti négy edzéssel készültek a versenyzők, ami nagyon jó hatással volt az utánpótláskorú versenyzőkre is. Kasza Adrienn és Nagy Noel részére lesz még egy nagy feladat, hisz két hét múlva lesz a Felnőtt Országos Bajnokság, és az eredményeik alapján bejutottak a súlycsoportonkénti legjobb hat versenyző mezőnyébe. Adrienntől érmet várok, Noeltől pedig, hogy megvédje a tavalyi országos bajnoki címét.

Tovább »

Asztalitenisz hír

Tegnap Celldömölkön elkezdte az idei szezont a Univer KTE Kaló-Méh férfi extra ligás csapata. Az ellenfél az elmúlt két év bajnoka és az idei év nagy esélyese volt.
Mérkőzés előtt a kecskeméti csapatból megsérült Do Phuong Nam aki csak egy mérkőzést tudott játszani azt is sérülten.

CVSE Swietelsky-Wewalka – Univer KTE Kaló-Méh  8 : 2
Győztek: Sebestyén Péter

Összességében elmondható, hogy a tisztes helytállás volt a cél. Sebestyén kimagaslóan játszott, hiszen az ellenfél többszörös válogatott játékosát Nagy Krisztiánt is legyőzte.

Asztalitenisz toborzó

Decathlon sportnap

Szeptember 8-án Decathlon sportnap volt. Itt a fiatalabb-idősebb Univer-KTE-s asztaliteniszezővel kipróbálhatták magukat a sportnap résztevői. Igazán sikeres napot zártunk.

Paraolimpia London

Az Univer KTE sportolója képviseli Kecskemétet a Paralimpián Londonban. Több nemzetközi verseny megnyerése után vívta ki a jogot, hogy kijusson az Olimpiára. Londonban Andris jól kezdett és megnyerte csoportját. A sorsolás nem volt kegyes hozzá, mert a negyeddöntőben az első helyen kiemelt kínai versenyzőt kapta, akitől kikapott.
8-as kategória
selejtező „C” csoport:
Csonka András – Miroslav Jambor (szlovák) 3:2
Csonka – Rignell Fabian (svéd) 3:0
negyeddöntő:
Csonka – Zhao Shuai (kínai) 0:3 (-7, -6, -7)

Az asztaliteniszezőknél Csonka András lejátszotta negyeddöntőjét, azonban 3-0-s vereséget szenvedett a kínai Csaotól. A harmadik szettben a kínai 10-3-ra vezetett, Csonka négy mérkőzéslabdát hárított, de fordítani nem tudott.

„Elégedett vagyok a szereplésemmel, a kínai az első kiemelt a paralimpián, jobb volt nálam, mindent megpróbáltam, megérdemelten nyert – mondta mérkőzése után Csonka András.
– A célomat elértem, akiket lehetett, azokat megvertem, ma nem volt esélyem.”

A kínai fiú azóta bejutott a döntőbe. Igy a mérkőzéstől függően Andris az 5. vagy 6. helyen végzett.